(előzmény a korábbi bejegyzésben)
Nincsen esernyőm. Meg kabátom se. Csak a szépen szétáztatható frizurám. Persze az sem nagy szám, sőt, egykori exeim mindig azzal nyúztak, miért nem találok már magamnak normális fodrászt, aki tudna kezdeni valamit a fejemmel. Mármint a hajammal, a fejem úgy van jól és jó helyen, ahogyan van. Ahhoz ragaszkodom.
A felhők ontják magukból az esőszakadást, én a bejárat előtt tipródom, egy meglehetősen gyenge eresz védelmében. Most ázzak csutakra? Végül is a hangulatomon már a savas jégeső sem sokat tudna rombolni...
- Merre mennél?
Mielőtt félreértés esne, nem magamban beszélek. És nincsen védőangyalom se.
A hang felé fordulok, jobbról a motoros lány lép be mellém a csekélyke eresz alá. Leemeli fejéről a bukósisakot, és hátára rázza aranybarna hajtincseit. Nem érdekli, hogy az eső nedves állkapcsa bele-belekap fényes fürtjeibe.
- Nos, merre mennél? - tudakolja tegeződve.
- Át a téren, aztán a belváros felé - felelem megszeppenten. Illetve inkább zavarban vagyok.
- Elvigyelek valameddig?
- A motoroddal? - tétovázom. Azt hiszem, elkélne egy jótékony pofon, amely magamhoz billentene.
- Hát nem is hátamon - húzódik mosolyra Krisztina szája. - Vagy a barátnődet várod?
- Kicsodát? - lépek beljebb, mert az eső erőszakkal fenyegeti a ruházatomat.
- Akivel a fenti teremben láttalak. Őt várod?
- Őt biztosan nem - felelem, miközben kezdenek elkalandozni a gondolataim. Talán nem véletlen, hogy Krisztinával éppen itt futok össze. Talán mégsem estem ki nála a pikszisből, sőt, még izgalmasabb prédának is tűnhetek a szemében. Vagy talán a felhőszakadás miatt csordultig telt bilibe lógatom a kezem. - Ő csak volt barátnőm. Illetve most is az, de nem úgy.
- Nem úgy hogy? Mégis milyen kategóriák vannak nálad a barátnő fogalmán belül?
Esküszöm, élvezi, én meg egyre mélyebbre ásom bele magam a melaszba.
- Nem úgy barátnő, hogy az izé... csajom vagy a....
- No, ennek örülök, mert kevés degradálóbb rangot ismerek, mint a „csajom” titulus...
- Egyetértek - nyugtázom. Vajon így már jogot nyer az általam korábban használt nőpartner kifejezés?
- De ha nem barátnő barátnő, akkor milyen az igazi barátnő?
- Hát ez meg miféle kérdés? - mosolygok én is, mint a vadalma. Esőben ázó, zavarodott vadalma. - Olyan, amilyen kapcsolatot barátnővel szokás folytatni.
- De akkor mi a különbség a barátnő meg a nem barátnő barátnő között?
Jobb kezéből a balba tolja át bukósisakját, és mintha egyre kacérabban szemlélne engem. Nos, vagy ténylegesen így van, vagy a vízcseppek átformálják a szemüvegem nyújtotta objektivitást.
- Kezdem úgy érezni magam, mint akit faggatnak. Vajon mitől lehet ez?
- Enyhe paranoia. Csekély üldözési mánia. Pirinyó indiszkréció. Szabad a pálya.
- Talán ez utóbbi. De nem baj - mondom. - Csak nem nagyon értem, hová akarsz kifulladni... izé kilyukadni.
- Nos, kezdjük az elején - vált kioktatónak tűnő stílusra. Aztán kacsint egyet, és én fellélegzek. - Véletlenül láttalak érzékien csókolózni a nem barátnő barátnőddel.
- Az lehetséges - pirulok el. Fene ezt az esőt, biztosan ő tehet róla.
- Értem - mondja. Elhallgat. Én nem értem, de semmi baj, nem ez az első, és minden bizonnyal nem is az utolsó ilyen eset. - Tehát akkor az ilyesmi teljesen szokványos dolog közted és a nem barátnő barátnők között. De hogy lesz ebből igazi barátnősködés?
- Dehogy szokványos - ütközöm meg, amikor végre felfogom, mit is jelent ez az egész. - Csenge éppen bajba került, és adta magát a helyzet.
- Nem semmi pasi lehetsz te. Sűrűn kínálják magukat az efféle szituációk nálad?
- Teljesen félreérted az egészet - rántok pajzsot verbálisan. - Ez most pontosan a rossz helyen rossz időben történésről szólt. Biztosan te is ismered az ilyet.
- Meglehet. De jó látni, amikor valaki megpróbálja kimagyarázni a nyilvánvalót, amely nem is biztos, hogy annyira nyilvánvaló. Viszont egy hozadéka már biztosan volt ennek a kis csevejnek.
- Az, hogy sikerült teljesen bolondot csinálnod belőlem - vigyorgok. Kínomban. Meg szégyenemben. Meg csak úgy is.
- Nem. Hanem, hogy közben elállt az eső.
Nem csak ő, gondolom magamban. Majdnem a szavam is elállt néha-néha időközben, ahogyan Krisztina csűrte-csavarta azt a szerencsétlen intermezzót Csengével.
- Szóval, utoljára kérdem. Elvigyelek valameddig?
(folytatás a következő bejegyzésben)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése