(előzmény a korábbi bejegyzésben)
Szilárd kisiet elém.
- Oké, mondhattad volna, hogy szerepet kaptál egy kandi kamerás vígjátékban, akkor nem feszengtem volna ennyire amiatt, hogy elcseszed a jövőnket.
Humora mindig is volt a srácnak, szerintem az empátiáját is arra cserélte be, amikor a személyiségjegyeket osztogatták.
- Menjünk már be, mindenki engem bámul - mondom erőtlenül.
Így teszünk. Norbi az asztal előtt továbbra is állva, egy millimétert sem mozdulhatott, amióta a show elkezdődött. Ez most vagy jó nekem, vagy éppen ellenkezőleg. Bölcs meglátás.
- Szia! Bocsánat! Azt hiszem, nincs még egy olyan ambíciójú tehetség ebben a városban, aki ennyire képes törni magát.
Ez én voltam. Kidüllesztettem a mellem, hogy valami tartást adjak cool verbális belépőmnek, de azért egy tükörbepillantás erejéig nem mernék mérget venni a hatásfokára.
- Öööö… semmi baj - nyögi végül Norbi. - Izé, jól vagy?
- Persze, majd összeforrok. Szóval bocsánat a késésért. Olyasmi hátráltatott, ami még soha.
Persze, elaludtam, mint a sicc. Ja, ezt nem mondtam ki hangosan.
- Akkor, szerintem üljünk le - bújik bele Szilárd a tárgyalásvezető gúnyájába. - Nem szeretnénk sokáig rabolni az idődet, csak amíg egymás tenyerébe nem csapunk.
Vigyorog. Egyúttal int az alvajáró Timinek a messzeségbe, hogy hozzon kávét. Magabiztos a pofa, különben nem lenne rá szükségem.
- Jól van - ülepszik vissza Norbi. - Tényleg nincs sok időm. De most már kíváncsi vagyok, mitek van.
- Lazán a legjobb agyas írástudó, aki már nem gyakornok, helyette profi, ráadásul szabad státuszú, és csakis teljesítmény után követel.
Esküszöm, ennél lényegretörőbb, csillogóbbra fényezett, menedzselésnek szánt jellemzést egy teljes kampánystáb nem lenne képes összehozni. Csak Szilárd barátom.
- Úgyhogy az ajánlatunk az, hogy…
- Pillanat - szakítja félbe Norbi. Áttolja jobb kezéből a balba márkás öngyújtóját. De nem gyújt rá. - Ajánlatom szerintem itt egyelőre nekem lehet.
Bűnbánóan bólogatunk. Én törődöttebben, Szilárd megjátszósabban. De legalább egyszerre tesszük.
- Mindenesetre sikerült felcsigáznotok. Azt ti is tudjátok, gondolom, hallottatok róla, hogy csak azért, mert még nem ismert valaki, nem mondok neki kapásból nemet. - Most tényleg csendben vagyunk. És figyelünk ezerrel. - Viszont valamit le is kell rakni az asztalra ahhoz, hogy esély legyen bekerülni a csapatomba. Hangsúlyozom, esély!
(folytatás a következő bejegyzésben)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése