(előzmény a korábbi bejegyzésben)
"...Mondják, hogy fejétől bűzlik a hal, farkától meg a férfi, de ez csak a dolgok túlzott és téves elsúlyozása lenne. Hiszen hány és hány olyan húszontúl múlt lányka szaladgál a kapcsolatok lebutított egyszerűségét tarháló hétköznapokban, akik harminc felett érzik csak férfinak a férfit, nagymértékben óhajtván kiforrott karrierükkel, felépített egzisztenciájukkal és kapcsolati tőkéjükkel azonosítani a tehetősebbik nemnek tartott massza jellemvonásait? (Tehetősebb = többet megtehet, mint az ellenoldal) Summa summárum: a polémiát folyton az gerjeszti, hogy nem nézünk körül tüzetesebben a másik térfelén, ha meg mégis, akkor pedig túlontúl szubjektíven látjuk az ott dívó tényeket. S hogy ebből hogyan tudnánk kijönni egészséges békepipa-adogatásba torkollva? Tudja a jófene!"
Idáig sikerült ütnöm-koptatnom a billentyűzetet, s most félrelököm a klaviatúrát. Majd 100%-osan késznek érzem a cikket, csak a befejezés nem olyan ütős, mint ahogyan elterveztem. Azt már az elejétől tudtam, hogy függőben marad a vége, hiszen hogyan is lehetne igazságot szolgáltatni ebben a témában? De közel 2 óra agypödrés után valahol az utolsó soroknál fogyott el a puskaporom. Van ez így, mint ahogyan az is, hogy felvijjog a mobilom.
- Na? Na?
- Értelmes emberek köszönéssel kezdik a kommunikációt - mondom a tenyérvacakba nyűgösen. - Bár veled kapcsolatban úgyis hiábavaló minden illúzió…
- Hahaha... Na, mi van?
- Úgy érted, kész vagyok-e?
- Úgy hát! Lassan 8 óra felé kalimpálnak az óra mutatói, én meg itt heverek parlagon.
- Az busszal megközelíthető?
Közben a tekintetemmel még egyszer végigsiklok a szövegen, aztán a jól bevált taktikát alkalmazom, miszerint ha belenyúlnék az irományba, csak rontani lennék képes rajta. Ez egyelőre még csak próbacikk, egy napos határidővel, ergo több mint jó lesz így, ahogy van.
- Jisoráz hahaha. Nagyon remélem, hogy ilyen elmés formát hozol a cikkben is. Szóval, kész vagy?
- Lenyűgöz az orosztudásod. Épp az imént szálltam le a kegyelemért rimánkodó billentyűzetről.
- Nagyon helyes. Akkor? Lloyd?
- Persze, de kell még egy fél óra - közben átveszem jobbomba a telót, hogy a ballal hozzáférhessek az e-mail-jeimhez.
- Tökéletes! Addig összekaparom Szilvit is a fürdőszobából, ott találkozunk. Ja, mellesleg ezúttal sikerült neki!
- Nem mondod - lepődöm meg őszintén. - Akkor most nem kell villany a dicsfény miatt?
- Na azért a vakítástól még messze van a dolog, de alakul, alakul... Már jön is kifelé a drága a fürdőből. Fél óra múlva míting, csá!
Úgy szakad meg a vonal, mintha elektromos kisülés érte volna a készüléket. Én még mindig fülemhez szorítom, miközben pásztázok az egyes postafiókok között. Mindenhol nyugi, semmi felzaklató levél. Persze ezt úgy is mondhatnám, még baromira körön kívül vagyok a szakmából.
Kilövöm magam a gép elől, és a fürdőbe megyek. Egy kis frissítő zuhanyozás, sörözéshez illik topformában menni. Jó, persze lepukkant állapotban is lehet, csak akkor éppen ellentétes előjelűnek számít az akció. Mi pozitívan (f)elszabadulni készülünk, nem árt, ha a külcsíny... izé külcsín is méltó ehhez. Hát még ha azt is hozzávesszük, hogy nekem jelenleg nem akad nőpartnerem. Se nem húszas, se nem harmincas. Hetvenes meg akkor se kell, ha ingyen mozijegyet kínálnak hozzá... Hogy erre a reklámból fakadó poénra pár hónap múlva is emlékezni fogok, azt nem veszem készpénznek, de hogy egy árva kanyii nem sok, annyi sincs a tárcámban, az már sokkal jobban dühít. Utoljára talán 2 hete kaptam valami csekély átutalást egy összekínlódott novella után, most meg itt állok az előszobában kifordított zsebekkel. Tudod mit, kedves Szilárd barátom? Jössz nekem egy kis előleggel a Norbi-féle sikeres állásinterjúért!
(folytatás a következő bejegyzésben)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése