(előzmény a korábbi bejegyzésben)
Méghozzá a lehető legkényesebb pillanatban.
Csenge úgy csügg rajtam, mint… na jó, ezt inkább hagyjuk, azt viszont bár kihagyhatnám, hogy kivel találkozik kétségbeesett pillantásom.
Kezdjük azzal a zavaró tényezővel, miszerint exbarátnőm úgy csókol, ahogyan csak nagyon kevesen. Mármint azok közül, akikhez eddig volt szerencsém. Vagy szerencsétlenségem. Édes-karcosan, minden idegvégződést ingerlően, pulzáló-élményszerűen. Talán ez az, amely miatt nem adom át csukott szemmel magam a kéjnek, annyira zavarba jövök. Az kéne csak, hogy újrakezdjük jövőtlen szerelmi kapcsolatunkat!
Szóval a szemem - és vele együtt a józan eszem - nyitva felejtem az elhúzódó csók alatt, így tojásdaddá guvadó látószerveimmel veszem tudomásul a terem átellenes végében pillantásomba kapaszkodó fojtogatóan zöld szempárt. Hát persze, nyilvános in flagranti echte lúzer kiadásban.
Pallagi Krisztina, délelőtti motoros intermezzóm bájos szereplője méreget néhány másodpercig, aztán leveszi rólam a szemét. És vele együtt talán azt az esélyt is, amelyet esetleg nekem szándékozott adni, már ha éppen ő is szingli, és bejövök nála. Nos, e két utóbbira bármennyire kevés esély kínálkozott is, most már biztosan tárgytalanná barmoltam. Illetve nem is én, hanem Csenge, akit kissé durva erőszakkal teremtek el magamtól.
- Mi volt ez, a jó fenébe?!
- Itt van - susogja a fülembe, de közel sem erotikusan, sokkal inkább félelemmel telve.
- Persze, és most már nekem annyi is - mondom dühösen. Pá, pá motoros kisasszony.
- Itt van - ismétli meg, és végre leesik nekem, hogy Csenge talán valami egészen másról beszél. Jobban mondva valaki egészen másról.
- Ki van itt?
- Hát az a pasi, aki miatt nagy bajban vagyok.
Csengében az ennivaló még, hogy ki nem állhatja a káromkodást. Nála a ’hülye’ a legmagasabb fokozat, amely embertársainak kiosztható. Most sem azt mondja, hogy nagy szarban van, hanem hogy nagy bajban. Teljes respektációm jólnevelt lelkivilágának.
- Miféle bajban? - kérdezem, és teljesen szembenézek vele.
- Tudod, mondtam, hogy van új pasim - kezd bele szaporán. - Csak az a baj, hogy ezzel az új pasival együtt hirtelen felbukkant egy régi pasi is.
- Ismerem?
- Nem, mert annyira jelentéktelen két hétig jártunk, hogy soha nem is említettem neked.
- Jólesik, kösz, szóval?
- Hirtelen előkerült Zsolti, és folytatni akarja velem. Annak ellenére, hogy komolyan sosem kezdtük el a dolgot… - míg beszél, úgy jár a szeme körbe a teremben, mint rulettgolyó a kaszinóban a 37 rekeszes kalitkájában. - Nem is volt mit elkezdeni, mert Zsolti amolyan kisfiús típus.
- Mi az, hogy kisfiús? - ráncolom össze a szemöldökömet. - Én milyen típus vagyok?
- Ez most nem rólad szól - feleli rosszallóan. Igaza van, meg nem is. Hát ki a bánat volt az, akit lesmárolt úgy két perccel ezelőtt? - Zsolti úgy akart járni velem, mint valami trófeával. Tudod… hogy is mondjam, amikor a kamaszok villognak egy jó csajjal, de gőzük nincs arról, mit is kéne csinálniuk vele valójában…
- Szexuálisan?
- Minden téren - vágja rá. - Nem tudnak semmit a párkapcsolatról. Zsolti se tudott.
- Akkor most mi a baj? Féltékeny? Azt legalább tudja, hogy mi az?
- Vicces vagy. Tudod, nem akarom megbántani, de hogyan rázzam le magamról?
- Erőszakoskodik? - kérdezem, és kezd felmenni bennem a pumpa. Baromira nem komálom, amikor egy férfi zaklat egy nőt. Főleg, ha az a nő mondjuk nekem nagyon-nagyon jó barátom.
- Dehogy - mondja Csenge teljes határozottsággal. - Dehogyis! Csak egyáltalán nem akarom megbántani.
- Tehát ez az a nagy baj a másik pasival, amely miatt rám tapadtál, mint éjjeli bogár a szúnyoghálóra?
- Ez - feleli. - Meg akarom értetni vele, hogy nekem pasim van. Komoly pasim, ő pedig esélytelen. És ahogy megláttam belépni a terembe, csinálnom kellett valamit. De most már sehol sem látom.
- Remek - mondom. Már csak azt nem tudom, én mit csináljak, hogy visszakerüljek Krisztinánál az egyelőre talán nem is létező pikszisbe.
(folytatás a következő bejegyzésben)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése