Hétfő 9:38

(előzmény a korábbi bejegyzésben)

Timi az asztalunknál terem, és kávéscsészéket pakol elénk. Pont a hatásszünetkor érkezett, akárha így lett volna megrendelve. A véletlen nagy dramaturg tud lenni.

- Szóval, ha azt mondom, hogy holnap reggel 9-re legyen a mail-boxomban egy cikk mondjuk a… a harmincas férfiak húszas csajok felé tendálásáról, ott tud lenni?

- Még kávét is küldünk melléje - vigyorog Szilárd, majd kortyol a feketéjéből. - Ugye, barátom?

Ez utóbbi kétségkívül nekem szól. Érdekes, többnyire paprikajancsi vagyok, és hasonló kaliberű szerencsétlenségek, most meg hirtelen előléptem baráttá. No mindegy.

- Persze - felelem. - Nem gond. Érdekes téma. Van mit írni róla.

- Hát csak legyen - bólint elégedetten Norbi, és ő is szürcsölget párat a kávéjából. Nagy és kölcsönös megelégedettség telepszik ránk, s majdnem agyon is nyom bennünket a sekélyességével, de Szilárd, a porondmester résen van. Talán túlságosan is, mint kiderül.

- És ha a vizsgán átmegyünk, akkor…

- Akkor beszélhetünk a folytatásról - fejezi be Norbi számára megfelelően a mondatot.

- Semmi mézesmadzag?

- Még csak egy nyavalyás medvecukor se - mosolyodik el diktálónk és parancstevőnk, és kezet nyújt. Illetve először lerakja a kávémaradékot, majd aztán ad jobbot. Nekem is, Szilárdnak is. Erős és határozott kézszorítások után köszön el, és távozik. Egyként nézünk utána.

- Majdnem elcseszted - pöfékel felém Szilárd ripsz-ropsz elővarázsolt cigiregyújtása közben.

- Hát, majdnem.

- Ha én nem vagyok…

- Tudom, akkor én még kevésbé.

Vigyorgunk, mint a tejbetök, mire Timi odakormányoz mellénk.

- Ki volt ez? - kérdi kíváncsian. Meresztgeti kicsit óriásian zöld szemeit, de csak nem akarunk felelni neki. Én már a cikken töprengek, Szilárd meg szerintem valami esti randin. - Naaa, ki volt ez?

- Hogy mi van? - eszmél fel karrierlökdösőm. - Mi van?

- Naaa, lécci, ki volt ez a pofa?

- Ne selypíts, mert azt nem szeretem. Persze mást se nagyon, de ez egy másik lap, vagy mi.

- Nagykutya? Pénzespasi? Filmsztár?

- Drágám, ha ez filmsztár lett volna, akkor már az autogramjaival lenne tele a formás kis cicid. Na vigyél másik asztalhoz is kávét szépen!

- De bunkó vagy - csücsöríti lekonyulóan Timi, és arrébb himbálózik. Szilárd azért hosszasan a feneke után pislant.

- Szegény - réved a lány hátsójára, akárha a fiatalsága ringana vele tova. - Azért kedvelem, de ez az esze semmi, toszd meg jól stílus akkor sem fekszik nekem, ha szó szerint feküdne…

- Azt hiszem, ezt beleírom - mondom.

- Mit? Mibe?

- Hát ezt az utóbbi mondatodat.

- Miért, mit mondtam? - most Szilárd barátom néz olyan bután, mint akiben zöldre váltott az ostobaság.

- Mindegy - löttyintem torkomba a kávé utóját, és azzal a tettrekész pillantással vetem az arcomat Szilárd irányába, amelyet már jól ismer.

- Igazad van, menjünk!

(folytatás a következő bejegyzésben)