(előzmény a korábbi bejegyzésben)
- Ez itt a hajlékom - mutatok körbe a minimalizált négyzetméterű, s azt is inkább lefelé kerekített szobámban. Krisztina tovább ácsorog az előszobát a nappali-hálómmal elválasztó küszöbön, és inkább felém fordul.
- Fura egy hapsi vagy te - mondja. - Nem sok mai pacákkal találkozom, aki olyan szavakat használ, mint te. Hajlék. Ki beszél így manapság?
- Például én - felelem egy lólépéssel mozdulván a sértődés felé. - Ódivatúnak tartasz?
- Dehogy - neveti el magát a lány. - Éppen ellenkezőleg.
- Szó szerint?… Forradalmárnak…?
- Ne hülyéskedj - erősít rá a nevetésre Krisztina, és újra igazít egyet a hajtincsein. Olyan mozdulat ez, amely minden másnál később égne ki belőlem, ha nekiállnék elhullajtani az eszemet. - Szeretem, ha valaki, még ha akár viccből, akár zavarában, akár… mit tudom én, szóval, ha valaki saját magát csempészi a szavaiba.
- Ühüm - bólogatok. Igazán rapid cáfolat az imént elhangzottakra.
Közben végre sikerül Krisztinát beljebb terelgetnem a szobámba. Onnan egyenesen a fürdőbe megyek, és kerítek egy nagyobb (és tisztább és kevésbé foszlott-elvásott) törölközőt.
- Nyugodtan beveheted magad a fürdőbe - nyomom a kezébe a törcsit. - Ha gondolod, ott lóg az ajtón egy fürdőköntös is. Ne izgulj, sosem szoktam használni, csak a… izé…
- Értem. A barát barátnőknek van fenntartva.
- …Valahogy úgy.
A motoros lány szavamon fog, és eltűnik a fürdőszobában. Míg a csukott ajtó mögött próbál szárazabb állagot felvenni, én ugyanezt teszem az ágyam előtt. Kerítek egy friss farmert és pólót egyetlen, ám böhömnagy ruhásszekrényemből. Most mondjam azt, hogy éppen akkor kopogtatnak a bejárati ajtón, amikor boxeralsóban feszítek a szőnyegen?
Ha így megyek ajtót nyitni, és Margó néni ácsorog a lábtörlőmön, talán a rendőrség is elhiszi rólam a szatíros teóriát.
Újra kopogtatnak. A fenébe.
Gyorsan magamra bujtatom a pólót, és a gatyát a kezemben lóbálva megyek ajtót nyitni.
- Bocs, bíztam benne, hogy még nem alszol… és hogy egyáltalán itthon vagy.
Annyira elesett képet vág Csenge a homályba zárkózó folyosón, hogy a frászt hozza rám.
- Mi történt? - nyögöm valódi aggódással a hangomban.
- Bemehetek egy picit? Tényleg csak egy picit…
- Te picit nagyobbat is bejöhetsz hozzám - próbálom kifelé bogozni humorral a feszültséget, de sajnos meglehetősen erős csomót kötött rá valaki.
- Köszi, ari vagy.
Csenge bejön, én meg úgy tartom a karomon a fel nem vett farmernadrágot, mint felszolgáló a konyharuhát.
- Baj van? Zsolti az? Vagy Ádi?
- Tudod, egyenesen hazamentem a Lloydból. A házam előtt pedig ki várt rám?
- Ööö… a kettő közül valamelyik?
- Igen, Ádi volt az.
- Kész szerencse - fújom ki a maradék levegőt a tüdőmből, és levetem magam az ágyamra. Csenge mellém telepszik.
- Persze, szerencse. Tényleg nagy szerencse…
Kiréved a pillantása az ablakomon, az esőcseppektől csillogó ablaküvegen túl, valahová a Jupiter és a Szaturnusz környékére.
- Mi történt? - ismétlem magamat. - Csenge, hahó!
Ellegyezek a szeme előtt, egyúttal megfogom a vállát, és magam felé fordítom.
- Azt mondta, itt szobrozik már egy órája a házam előtt.
- Miért nem hívott fel telefonon?
- Azt nem tudom…
- Jézusom - hördülök fel, majd egy jól irányzott mozdulattal magamra lendítem a farmeromat. Most tűnt csak fel ugyanis, hogy boxeralsóban ücsörgök Csenge mellett. Elég volt erre a napra a nem várt erotikus meglepetésekből.
De a koronát a mai estére - ahogyan az lenni szokott egyes, sorszámozott lúzereknél - saját égbekiáltó baromságom teszi fel. Ugyanis éppen abban a pillanatban nyílik ki a fürdőszoba ajtaja, amikor Csenge a vállamba fúrja a fejét, és zokogni kezd.
Krisztina pedig, a barát- és egyéb barátnők részére fenntartott köntösbe öltözve néz végig kettőnk párosán. Barom vagyok a javából, őróla teljesen megfeledkeztem.
(folytatás a következő bejegyzésben)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése